Rólunk – a Pesti Gumis mobil gumiszerviz
Egy gumis műhelyt építettünk egy autóba, hogy oda vigyük a szervizt, ahol szükség van rá – az út szélére, a ház elé vagy a cég parkolójába.
Az Ön ideje és kényelme
Ha időt szeretne megspórolni, vagy nem akar a kerekek pakolásával, szállításával bajlódni, a mi szolgáltatásunkat Önnek találták ki. A mozgó műhellyel az Önnek megfelelő helyen és időben végezzük el a kerékcserét, a centírozást és a javításokat – ugyanolyan minőségben, mint egy műhelyben.
Ott segítünk, ahol kell
A defekt sokszor olyan helyzetben ér, amikor esély sincs eljutni egy gumis műhelybe: az autó nem tud továbbmenni, vagy éjjel, hétvégén történik. Szolgáltatásunk alapköve, hogy ilyenkor is számíthasson ránk. Éjjel-nappal hívható telefonszámunkon kollégánk felméri a helyzetet, és a műhelyautó úgy érkezik, hogy a szükséges javítást el is tudja végezni.
Hogyan működik?
Telefonos egyeztetés után a megadott helyszínre érkezik a mozgó műhelyautó, amelybe egy gumis műhely gépesítését telepítettük. Mindegy, hogy autópályán vagy a háza előtt áll, tud-e az autóval mozdulni vagy sem – odamegyünk, és megoldjuk a problémát. Eddig nem volt olyan helyzet, amit ne oldottunk volna meg.
Mondja el a véleményét
Ha elégedett volt a munkánkkal, sokat segít, ha értékelést ír rólunk – így mások is könnyebben megtalálnak.